Vadgesztenye krém rozáceára, visszerekre

Rozácea ügyben és visszér ügyben is pozitívak a visszajelzések ennél a krémnél. Az arcon lévő, láthatóvá vált hajszálereket éppúgy csökkenti-eltünteti, mint a lábon lévő seprűvénákat, kisebb visszértágulatokat.

A vadgesztenye propolisz kivonattal és mogyorólevéllel kombinálva egy kiváló gyógyír a fenti problémákra.



A vadgesztenye különböző kivonatai rendkívül hatásosak visszeres panaszok kezelésében, seprűvénák eltüntetésében, illetve aranyeres panaszok esetén.
A vadgesztenye évszázadok óta használatos ezekre a problémákra.
A termésének a belsejét, a héjából egy keveset, és a virágját használtam fel nagy többségben. A vizes alapba a vadgesztenyevirág mellé került még mogyorólevél is.



A mogyoró leveléből készült kivonat teljesen kiváltja a hamamelis virginia (virginiai varázsdió)-ból készült gyógyító szereket, és kiválóan bevált a visszerek kezelésében, eltüntetésében.
Ez a mogyoró ráadásul itt terem, tehát hazai növény, ami mindenképp előny.

A rozmaring pedig szintén segíti a visszeres problémák helyrehozását, de csontritkulásban szenvedőknek nem javasolt a használata.



A krémet naponta többször, finoman kenjük a visszeres területekre.
Nem kell bedörzsölni, mert az erős dörzsölés vénagörcsöket okozhat.



Méhviasszal készült, mely segít, hogy ne "kopjon" le hamar a krém, hogy minél tovább fejtse ki a jó hatását a növények kivonata.



A készítés részletei:



2 db vadgesztenyegumó-héja
5 db vadgesztenyegumó pucolva, finomra reszelve
4 dl víz
1 evőkanál mogyorólevél
1 evőkanál vadgesztenye virág
40 gr méhviasz
40 gr olívaolaj
2 evőkanál rozmaring macerátum (kimaradhat)
50 csepp teafa illóolaj
40 csepp rozmaring illóolaj
150 csepp propolisz tinktúra



A vízben odatesszük a gumóhéjat, és 10 percig forraljuk.



A krémet naponta többször, finoman kenjük a visszeres területekre...

Ekkor beletesszük a mogyorólevelet, a gesztenyevirágot, és a propolisz kivonatot, majd további 1 percig forrásban tartjuk. Kis hűlés után szűrjük.
Ebbe a folyadékba (kb. 3 dl marad ekkorra) tesszük a reszelt vadgesztenye gumót,


és 10 perc alatt pépesre forraljuk. Célszerű kevergetni, nehogy leégjen. Mikor már forrásban van, akkor vegyük alatta kisebbre a lángot, mert tényleg hamar odakaphat.

A leghatékonyabb módja annak, hogy megszabaduljunk a visszerek is ...

Mikor ez megvan, botmixerrel átkeverjük, utána finom szűrőn kanállal átküldjük. Így a nagyobb szemcsék fennmaradnak, nem kerülnek a krémbe. Majd továbbkeverés közben beleöntjük az addigra felolvadt méhviaszt. Hőmérsékletre ügyelve, mert a viasz hamar megkeményedik ha hűvösebb a pépünk. Ha kicsapódna a méhviasz, akkor gőz felett felmelegítjük, majd újrakeverjük.



Hozzáadagoljuk az olívaolajat (itt lehet művészkedni, pl. a feketeszezám olaj erre a problémára még jobb választás), rozmaring macerátumot, majd ha 40 fok alá hűlt a masszánk, akkor az illóolajokat. Ki lehet egészíteni levendula, cédrus illóolajokkal, ezek is jók a visszeres panaszokra, illetve sárgabarackmag olajjal, ami szintén hasznos.



A fenti mennyiségből kb. 200ml krém lesz.

Popular Today
Ot tipp: használd őket, és élvezd, ahogy tisztul a bőröd.
Read more
Szabó Melinda lefogyott és másoknak is segíteni kíván.
Read more
A legszebb és legrosszabb ruhákban – Emilia Clarke
Read more
Az 4 legjobb ital, ami segít fogyni
Read more
Az ízületi gyulladás kezelése természetes gyógymódokkal
Read more
ÍGY KÉSZÜL A FOGYÁST ELŐSEGÍTŐ ZÖLDTURMIX.
Read more
Hogyan nagyításhoz sárgadinnye?
Read more
A története annak, hogyan hagytam abba a diétázást és kezdtem el fogyni
Read more

Never Miss A Post!